Éjjel-nappal Los Angeles

10. 02.
Welcome to Paradise! - avagy az élet Venice Beach-en
Szerző: 
Címkék: 

 

Ha valaki rákeres a Google-ben a Los Angeles-i Venice Beach-re, a hivatalos oldalon második képként ugrik fel egy felirat: “Venice Beach California – Another day in Paradise.” Na, azért ez talán túlzás, de kétségtelen, hogy a közel 19 milliós metropolisznak ez az Édenhez legközelebb eső része…

Az LA-be vetődő, hiper-Kalifornia lázban égő turisták elsődleges célpontja - Hollywood után - a Venice-i Ocean Front Walk sétány, ahol élőben meg lehet tekinteni a filmekből jól ismert helyi elemeket. A homokos, pálmafás óceánpartot a sok elképesztő figurával, az agyontetovált, befüvezett partyarcokkal, hippilányokkal, topmodellekkel, művészekkel, szörfösökkel, gördeszkásokkal, beach-cruiserekkel, testépítőkkel és az elmaradhatatlan venice-i hajléktalan közösséggel, aminek tagjai cseppet sem hasonlítanak budapesti kollégáikra.  Ők képviselik a “szakma csúcsát. Azon szerencsés fedélnélküliek, akiknek Los Angeles agyondicsért időjárása miatt nem kell hófúvásokkal számolniuk, hanem kényelmesen heverészhetnek naphosszat a homokban, miközben valóra váltják álmaikat és egy pálmafa árnyékában zenélgetnek, festenek, faragnak. A pazarló amerikai társadalom kukába dobált fél hűtőiből ellátásuk is könnyen megoldódik. Úgy tűnik, Venice-i hajléktalannak lenni maga a szabadság, amire sok ember valahol legbelül vágyik. Ismerek egy helyi informatikust, aki feladta kis stúdió-apartmanját Venice-en, vett egy öreg limuzint és abban rendezkedett be, wifivel, dolgozósarokkal… George (nevezzük George-nak) azt mondja, így sokkal szabadabbnak érzi magát, és ha arrébb gurul egy másik parkolóba, a “hálószoba” ablakából mindig újabb kilátás nyílik az óceánra. Nos, a nőügyeiről nem kérdeztem….

A Venice-i divat hasonlóan kötetlen; egyetlen irányadó elv van: légy önmagad!  Bár trendek léteznek, mégis az önkifejezés kapja a legnagyobb hangsúlyt. Akár csak nálunk, a farmer laza, világos, esetleg hátul kiszaggatott felsőkkel, nagy fémnyaklánccal, nyári csizmával, vagy flip-flop-pal az itteni casual kedvenc összeállítása. A leggings-et itt inkább yoga-pants-ként emlegetik, sportcipővel és élénk színű, sportos topokkal szintén nagy sláger. A bevállalósabbak viszont bármit felvesznek. Az áttetsző, hosszú muszlinszoknyákkal és a csipke maxi ruhákkal legalább olyan gyakran lehet találkozni, mint az agyonbatikolt hippy nadrágokkal. Venice-en a dress code az, hogy nincs dress code.

A jobbnál jobb óceánparti bárok, éttermek szinte állandóan telt házzal üzemelnek. A szörfösök a (munka)nap kellős közepén, mezítláb, deszkáikkal a kezükben sétálnak otthonról a part felé – nem tűnik úgy, hogy munkahelyi gondok nyomnák a vállukat. Virágzó piercing-szalonok, szörf- és szuvenír boltok váltják egymást a sétányon, miközben a másik oldalon kézművesek kínálják meglehetősen vegyes minőségű alkotásaikat a turistahadaknak. Az ember nem bír csodálkozni az utcai előadóművészek produkcióin sem, az is megeshet, hogy valaki hirtelen átszaltózik a fejünk felett.

Minden csupa móka és kacagás, napfény, pálmafák, óceán… a látogatók szemével ez tényleg maga a Paradicsom, de hogyan látják Venice-t azok, akik itt élnek?

John és barátnője, Marla tipikusnak mondható Venice-i életformát él. John befektetési tanácsadó, Marla sommelier Denverből, aki tudását Los Angelesben tökéletesíti. Az óceánparttól egy saroknyira laknak, de sosem gondoltak arra, hogy mi lenne akkor, ha megmozdulna alattuk a föld és cunamiriadót fújnának.

“ A félelem nem produktív”- ez John véleménye, aki viszont igencsak produktív, hiszen egyszerre három időzónában él, miközben gördeszkával jár az üzleti megbeszélésekre. Minden nap hajnali 4-kor kel az európai ügyfelek miatt, aztán pár órát helyi idő szerint dolgozik.  A nap második felében - ahogy ő fogalmaz - “Ázsia ébredezik”, tehát a késő délutánt az ottani partnerekre szánja. Délben azonban semmi nem állíthatja meg abban, hogy a hobbijának éljen: szörfruhát húz és meg sem áll a habokig. (Szóval ne ítélkezzünk a délben szörföző jóképű srácokról…) John két dolog miatt szereti a szörfözést: “A víz alatt megszűnik a külvilág – meséli - egy óra múlva megfeledkezem minden problémáról és csak a szörfözésnek élek. A másik pedig, hogy Los Angeles partjainál van Amerika legnépesebb tengeri állatvilága. Ritka az olyan nap, amikor nem látsz fókákat, delfineket, bálnákat, vagy nem látogatnak meg madarak a szörfdeszkádon…” Amikor Johnnak nincs megbeszélése az európaiakkal, akkor Marla és lakótársuk, Garett is vele tart egy kis reggeli hullámlovaglásra. Ha nem szörföznek, akkor valamelyik Venice-i kávézóban isszák az amerikánót. Ebben a versenyben a Rose Café és a Grundwork viszi pálmát, a helyiek mind ide járnak – ez utóbbi kulthelynek számít, sokszor ismert színészek is feltűnnek a halandók között. Marla és John egyetért abban, hogy a szörf életforma és a szörfösök külön közösséget alkotnak. Sok barátjuk kerül ki ebből a körből, és arra a kérdésemre, hogy nem felszínesek-e ezek a barátságok, mindketten hevesen rázzák a fejüket.

Beszélgetésünk alatt lassan ránk esteledik, így adódik a téma: vajon hová járnak a helyiek szórakozni?“Mivel korán kelek, ezért nem nagyon tudom belevetni magam az éjszakai életbe – mondja John.  - Ha igazi LA-party-ba akarsz menni, akkor nem Venice-en kell keresgélned, hanem Hollywoodban. Persze megvannak itt is a helyi bárok és kisebb klubok, ahol jól érezheti magát az ember.” Nos, ezt tanúsíthatom. Azt hiszem e tekintetben sikerült beilleszkednem a helyi közösségbe, mert tudok újat mondani a kedves párnak. Venice éjszakai élete két gócpont köré csoportosul. Az egyik természetesen az óceánpart a világító Venice feliratnál. Itt a legjobb bár szerintem a Canal Club, isteni a margaritájuk és este fél 11-ig tart a Happy Hour - fillérekért lehet kirúgni a hámból. Ha már kellő mennyiséggel sikerült fogyasztanunk az előbb említett italból, akkor egyszerűen csak át kell sétálni az utca túloldalára és a James Beachben máris otthon érezhetjük magunkat. A Hajógyári-sziget klubjainak és valamelyik belvárosi romkocsmánknak a keveréke a hely, tehát számomra pont tökéletes: nem lepusztult, de nem is túl rongyrázós. Ha megéheznénk, akkor pedig a szomszédban van a Mao’s Kitchen - ahol soha nem lehet csalódni a narancsos kacsában és a curry-ben. A másik gócpont az Abbot Kinney Boulvard és környéke, mára igazi vigalmi negyeddé nőtte ki magát, sok étteremmel, galériával és bárral. Az albán Fran vezeti például az igen népszerű Gjelina-t, de felkapott a Hall’s is és minden kedden élőzenés jam kezdődik este 11-kor a Brigben. Az éttermek mögött az Electric Lodge kulturális élményeket nyújt: táncórák, kortárs kiállítások, koncertek, színházi és táncesemények zajlanak naponta.

Igazán Venice-i-nek kell ahhoz lenni, hogy elkapjuk a híres “dob-kört” vagyis a“drum circle”-t a parton. A hónap egy-két vasárnap délutánján, az óceánparton gyűlnek össze a dobosok - olykor 300-an is - egymásra hangolódva, ütik a ritmust alkonyatig, amíg a vörös napkorong el nem tűnik az óceán horizontján a pálmafák egyre sötétedő sziluettje között. Ilyenkor érzem azt igazán, hogy egy újabb napom ért véget a Paradicsomban…