Egy szakítás története

03. 07.
Szerző: 
Címkék: 

Mint minden szakítás, ez is fájdalmas volt és a kezdetek megviseltek. Eleinte rengeteget gondoltam rád. Például, hogy mennyiszer bújtam hozzád, miközben a kedvenc sorozatomat bámultam és te milyen puhán öleltél körül. Te tartottad bennem a lelket napközben, mikor a munkában robotoltam és alig vártam, hogy este hozzád simuljak, elővegyem a kedvenc nassolnivalómat, italomat és együtt pihegjünk a fárasztó nap végén. Néha összemorzsáztalak a chipsemmel, de te soha nem tettél szemrehányást. Úgy általában nem zaklattál, csak elfogadtad lényemet, úgy, ahogy van: nehézkes testemet, ami az elmúlt évek alatt puhává gömbölyödött, otthoni ruhámat, amely inkább kényelmesnek, mint csinosnak volt mondható, lustaságomat és kényelmességemet. Ha elmentem otthonról, nem szóltál utánam, hogy mikor jövök, nem zaklattál kérdésekkel, nem sürgettél, de mindig ott voltál.

Aztán rájöttem, hogy bár ez mind csodásnak tűnik - hiszen ki kívánhatna magának ennél jobb társat – azért én mégis csak elégedetlen vagyok, vágyakozva gondolok arra, hogy nem kéne mindig így tölteni a napok végét. Viszont ebben nem voltál a partnerem. Bár nem tiltakoztál soha a terv ellen, de nem is bátorítottál, csak kitártad puha karod és hagytad, hogy megint elcsábuljak, ugyanúgy végezzem be minden napomat: lustán, a fejemből kifelé bambulva. Nekem egyre kevésbé tetszett ez az édes együttlét. Vágytam rá, hogy kimozduljak, kicsit megmozgassam magam, de erőt nem éreztem, hogy robbantsak és kimondjam: ennek vége!

Sokáig készültem fejben, aztán egy nap hiába néztél rám csábítóan, megerősítettem a lelkem és azt mondtam: nem, ma kimegyek a lakásból, bár nem hívott senki, átmozgatom a testem, mert érzem már régóta, hogy szükségem van rá. Csak olyan nehéz mindent elkezdeni. Főleg sok év otthoni lustálkodás után. De megtettem, nem néztem rád, kimentem és gyalogoltam 20 percet a ház körül. Amikor visszatértem kicsit ugyan sajnáltalak, de fantasztikus érzés volt, hogy sikerült, amit már régóta halogattam.

Másnap kicsit nehezen vettem rá magam, hogy otthagyjalak, de igyekeztem erős lenni és újra eltávolodtam tőled. Pedig hívogató voltál, pedig a tévében új sorozat indult, de azt inkább felvettem. Napról napra könnyebben ment a kimozdulás, ám te képtelen voltál rá, hogy velem tarts. Mindig inkább maradtál. Az igaz, hogy hűségesen vártál haza, de nem tudtuk az élményt megosztani. Nekem egyre jobban esett az esti séta, annyira, hogy mindinkább kiléptem, egyre nagyobb távot tudtam megtenni, és a testem is élvezte a dolgot.

Egy elvetemült napon beleszaladtam a sétába. Jól esett. Másnap már tervszerűen igyekeztem váltogatni a gyaloglást és futást. Na, ez kicsit elkedvtelenített, mert hiába éreztem, hogy menni fog, azért évek kitartó henyélős összebújása veled nem múlt el nyomtalanul. Nehéz volt, de valami megszállt és kitartottam.

Ahogy telt az idő, egyre kevesebbet gondoltam rád, inkább az járt a fejemben, hogy milyen jó lesz megint mozgással tölteni az estémet. Egyre jobban átvette helyedet egy aktívabb lét, és bár eleinte szenvedtem, nem akartam oda visszajutni, ahonnan indultam.

Most már egyre bátrabb vagyok, készülök életem első megmérettetésére, április 16-án elindulok a Telekom Vivicittá Városvédő Futás Minicittá távján, ami csak 2,5 km. Tudom, hogy ez nagy kihívás, tuti lesz ott egy csomó gyerek, akik játszva szaladnak el mellettem. Rendes futóruhám sincs, de egyelőre megteszi az, amit otthon találtam. Ha sikerül a két és fél kilométer, akkor veszek valami rendes cipőt, csajosat, mert már nagyon csinosak vannak. Ez lesz a jutalom. Meg talán az, hogy érzem, ahogy a testem átváltozik, egyre kevésbé fáraszt el egy nap, mert egyre többet bírok. Mit tagadjam, büszke leszek magamra.

Így hát Isten veled kedves kanapém! Te ugyan nem adtad fel, nagyon vársz rám mindig, de én egyre ritkábban roskadok beléd, ha igen, akkor az agyam már máshol jár: a tervemen. A mozgáson, azon, hogy eztán máshogy lesz. Nagy sikerélmény a szakítás, mert bár soha nem bántottál, nem is segítettél.

Megyek, te csak terpeszkedj ott nyugodtan a nappalimban, nem zavar. Ezentúl a mozgás lesz a barátom, ő is tudja azt, amit te: vár rám, nem tesz szemrehányást, nem zaklat, viszont érezem a fejlődést, amit te soha nem tudtál velem elérni. Búcsúzom, mert túl vagyok rajtad, ez egy új élet kezdete!

Bővebb info az eseményről: www.futanet.hu és facebook.com/vivicittafutas