Fekete pálya, forralt bor és gőzgombóc…

02. 20.
Szerző: 

Férfiasan be kell vallanom: a fentiekből csak a második kettőt ismerem közelről, a feketepályát csak elbeszélésekből hallottam hol szörnyű kórházi élményekbe csavarodva, hol csettintős, kissé nagyotmondó családi mesék részeként. Mindegy is! Nyakunkon a síszezon és a téli sportolás ideje, mert véget értek már azok az idők, amikor az ősz beköszöntével – a biciklik, rollerek, görkorcsolyák pincepolcon pihentetésével – lakat került volna minden egyes SPORT feliratú batyura és táskára. Igen, jelenleg megtelnek ezek a szütyők, csak éppen vastagabb pulcsik vagy neoprén változatuk, kesztyűk, sapkák, sálak, kandikálnak ki onnan, sídobozok díszítik az autók tetejét, és snowboarddeszkák a csomagtartókat.

A falécektől az okoskabátig

Persze ismerjük kis hazánk geográfiai adottságait főként a magas hegyek hiányát illetően. Ám le a kalappal a tél szerelmesei előtt, akik – hol a szervezői oldalon, hol a fogyasztói szektorban – kihasználnak minden talpalatnyi területet, hogy itthon is sízési élményt, snowboardlejtőt vagy éppen szánkóterepet alkossanak. Manapság már tényleg minden van, és minden elérhető. A megvásárolható, kibérelhető sílécek választéka a végtelennel konvergál, sőt lassan már alig találunk olyan idős rokont, aki még emlékszik, hogy a téli olimpiák mezőnyében voltak valaha falécek és felcsatolható kötések is. Ki lepődik meg ma azon, hogy a piskóta szóra nem egy sütit, hanem egy léc alakját kell magunk elé képzelni? Sőt azt is nehezen hittük volna pár évtizede, hogy egy angol szó, a snowboard beleissza magát téli sportos szóhasználatunkba (sokkal intenzívebben, mint magyar megfelelője, a hódeszka).

Téli ruhatárunk mára teljesen átalakult: az egykori megbízhatóan meleg, de brutál nehéz gyapjúpulóverek és pufidzsekik, bundakesztyűk és anorákok világából néhány év leforgása alatt eljutottunk az ultrakönnyű, mégis meleg csodaszettek korszakáig. Az űrkutatás tudósai hihetetlen alapanyagokat fejlesztenek, melyek beszivárognak a kereskedelmi forgalomba is, és teljes terepen kezdenek hódítani. Emlékszem az első ilyen időre, amikor az ember hitetlenkedve öltött magára egy vékony, ugyanakkor a test hőjét tökéletesen hasznosítani képes és tudományosan okos kabátot, melyről elképzelhetetlen volt, hogy nem fázik benne. De ha van okostelefon, miért ne lehetne nekünk okos- és ultrakönnyű kabátunk is?

Kell az átmenet, és a jó kondi

A lejtőhátakat és hegygerinceket megtöltő színekről külön fejezetet nyithatnánk, hiszen míg régen a norvégminta és a szürke volt a leggyakoribb választás, mára a sípályák világának saját szezonális divatága született. A neonszíneken, a pinken, a sárgán, a világító zöldön már túlléptünk, eközben az örök fehér és az arisztokratikusan púderes árnyalatokat még mindig megtalálhatjuk foszforeszkáló csíkokkal, fényvisszaverő foltokkal kiegészítve. Síszerelésben egyébként az uniszex is dívik. Ha férfi választ síruhát, inkább a funkció kerül előtérbe, a színekkel nagyjából akkor foglalkozik, amikor az autóvásárlásnál, vagyis a legvégén! Nem úgy a nő, aki piros autót vesz, és csak utána egy márkát. Bocsánat, hölgyeim, tisztelet a kivételnek, de legyünk kicsit önkritikusak!

Ha a színeken túljutottunk, megérkezünk a testet és az ízületeket támasztó, védő, szorító-kötöző elemekhez, amelyek szinte viselhető gipszként szorítják, ölelik a gyengélkedő testtájakat. Gerinc- és térdvédők, váll- és könyöktámasztók, minden létező helyet be lehet már kötözni, fel lehet „tépelni”, ha attól érzi magát biztonságban a pályára érkező bátor főhős. Természetesen hullott vagy ágyúzott verzióban a hó is várja a csúszásra áhítozókat, vagyis manapság minden együtt áll ahhoz, hogy egy emlékezetes téli szezont töltsünk el szeretteinkkel hazánk egy-egy lankásabb, vagy a szomszédos közeli régiók meredekebb lejtőin.

De miért van az, hogy ezek a lelkesen várt pillanatok gyakran végül az emlékkönyvekben sorakozó kórházi fotók és a gipszben vagy mankós pótlábakon töltött hetek, hónapok miatt lesznek emlékezetesek? Talán azért, mert noha szinte minden részlet készen áll a tökéletes kikapcsolódáshoz, egy többnyire hibádzik. Ez pedig a kondíciónk.

Évek óta halljuk az orvosok, sportszakértők, trénerek tanácsait, hogy lehetőleg ne a vacsoraasztal mellől rajtoljunk a sípályákra, és a szánkba tömött utolsó falat bejglit minimum nyeljük le, mielőtt felcsatoljuk a lécet. Kell hogy legyen átmenet, muszáj felkészíteni a testet erre a kihívásra is, mert sajnos még mindig az a jellemző, hogy a várva várt téli szünetben nyersen és edzetlenül vágunk neki a családi síkirándulásnak.

Már láttam testközelből olyat, éppen egy szezonnal ezelőtt, hogy virgonc családi barátunk, aki a legdrágább és legmodernebb szerelést öltötte magára, minden létező ízületére felhelyezte az aktuális rögzítőt, protektort vagy támasztó kötést, ám a legelső pálya legalján, az első csúszás alkalmával esett el először. Tudják, ez az a fajta esés volt, amelyikre azt mondjuk: ólajtó. Amikor lapjával esik az ember a hátára, vágódeszka módjára lapjával zuhan, lábakkal és karokkal felfelé. Tankönyvi, ahogy mondják. Gyanús csak az lett kicsit, hogy tartósan ott feküdt ebben a pózban, mint aki meglelte az igazság almáját, vagy mintha nagy bölcsesség birtokába jutott volna. Feküdt és várakozott, de nem a bárányfelhőket számolta, hanem a csillagokat. A szeme előtt. Mint kiderült, azért, mert alig várta, hogy valaki felfedezze: képtelen megmozdulni.

Az első fájdalomcsillapító infúziót még orvos férjem kötötte be neki a szállodai szobában, leakasztva a faliképet, hogy legyen hova lógatni az infúziós zacskót, a másodikat már a helyi, osztrák ügyeletes orvos. A párom egyébként azóta ki sem teszi a lábát otthonról infúziós készlet nélkül, ha barátokkal indul nyaralni vagy telelni. A következőt a mentőben kapta, ami az osztrák alpesi szálloda recepcióján várta, hogy hazarepítse Pestig. Az összecsomagolás és a csomagjai ránk maradtak, az autója a férjemre, megint. De hogy mi történt barátunkkal a Kreischberg egyik lankájának legalján, egy szabálytalan, útjába kerülő kisbuckán bucskázva? Az egyetlen szabadon maradt, protektormentes alsó gerinctáji szakaszon sikerült egy formás csigolyaív-szakadást produkálnia téli szabadsága első napjának első csúszásakor. Az még csak hagyján, hogy odalett az egész téli szünet és a következő pár hónap, amíg idehaza a lábadozás tartott, de a sérült magyar hazamentőztetése, a hirtelen nélkülözhetetlen kórházi ellátás szüksége egy, a világűrből szabad szemmel is jól látható összegecskébe került. Volna. Neki. Ha nem lett volna biztosítása! Tanulságnak itt van tehát mindjárt egy megszívlelendő fajta: ne spóroljunk az időn és azon a csekély összegen, ami egy biztosítás beszerzéséhez kell, mert soha nem tudhatjuk, milyen helyzetekben oldja meg a problémánkat emberi léptékű költségek viselésével.

A másik tanulság: szenteljünk időt annak is, hogy időben elkezdjük erősíteni, kondicionálni testünket, ha egyébként nem járunk rendszeresen edzőterembe, mert az éles váltás mindig időzített bombaként leselkedik ránk a hegy tetején (de már az alján is!). Érdemes, a core, vagyis a test törzsi izomzatának megerősítésére még nagyobb hangsúlyt helyezni, hiszen ezek stabilizálása különösen a láb és az ízületek terheit csökkenti hatásosan.

Kinek ez, kinek az

Legyünk hasonlóan óvatosak az első szezonos korcsolyázó és jégre menő élményekkel is! Ez utóbbinál kifejezetten és kizárólag csak a biztonságos, lehetőleg nem a természetes vizeken befagyott jégfelületeket keressük, hogy elkerüljük a súlyos baleseteket és tragédiákat!

Új rajongókat köszönthet a sífutók egyre bővülő közössége is, itt kitűnően ötvözhető a tél szeretete és a kondícióépítés, ráadásul nagyobb hegyi lankák nélkül.

Ha valaki azonban úgy áll a télhez, mint én, vagyis négy térdműtéttel és négy csavarral az egyikben nem vállalja a rizikót, nemhogy a fekete, de még a kezdőknek és gyerekeknek való kék pályán sem, ne keseredjen el! Nekünk ott vannak a pályaszállások mentén felépült wellnesshotelek kitűnő szauna- és medencevilággal, a napsütéses hegyi lankák, de léc nélkül, sőt szigorúan pár pohár forralt bor és egy-két finom gőzgombóc társaságában.

A tél szépségei páratlanok, a jégvirágok pedig a hegyi hütték és meleg büfék ablakán belülről nézve is gyönyörűek…