Gyerekwellness a fürdőszobában

11. 21.
Szerző: 
Címkék: 

Ha egy kisbaba világra jön, az édesanyák különös elővigyázatossággal választják ki a baba első kozmetikumait. Barátnők, internetes fórumok, szakmai tanácsok egész sora javasol vagy ellenez ebben a korban még sok mindent, ami a baba érzékeny bőrével érintkezésbe kerülhet. De sokan hajlamosak az első életévek után kicsit lazábban és könnyedebben venni, hogy mivel is fürdik a gyerek, így óvodás, kisiskolás korban sokszor már automatikusan a felnőttek által is használt tusfürdők kerülnek a kezükbe. De ez így nem jó!

Akármennyire is rohamosan fejlődik egy csemete, a bőre bizony még sokáig különleges gondoskodást igényel, egészen mást, mint a felnőtteké. A gyermekek bőre sokkal vékonyabb és még nem teljesen tudja ellátni komplex védelmi funkcióját. Érdemes a természetes kozmetikumok között körülnézni, amelyek különösen gyengédek és ráadásul a szemhez is kíméletesek, hiszen a gyerekek még hajlamosak a pancsolásra, könnyen a szemükbe csapják a fürdővizüket is. A Weleda, amely babakozmetikumokban évtizedek óta piacvezető, a nagyobb gyerekek számára is forgalomba hozott néhány remek terméket. Ráadásul a Kids 2 in 1 termékek fejlesztésébe bevonták a szakértők a célcsoportot, azaz a gyermekeket is, így került sor arra, hogy édes és krémes, ráadásul 100 %-ban természetes eredetű, színező- és tartósítóanyagoktól mentes kényeztető termékek születtek, amelyek az érzékeny bőr és haj számára tökéletesek.

Ily módon lehetőségünk van arra, hogy a gyermekeinknek szinte házi wellness-élményt adjunk a fürdőszobában, segítve őket abban, hogy kialakuljon a saját tisztálkodási rutinjuk. A kék, sárga és zöld csomagolás mindegyike egy-egy cuki állattal van jelképezve, akik örömmel lubickolnak éppen: delfin, víziló és fóka segít kedvet csinálni az esti fürdéshez. Persze a vaníliás, a citrusos és a narancsos illat, a krémes kényeztetés mind csábítja a gyerkőcöt arra, hogy legyen kedve elindulni fürdeni, ne kelljen sokat könyörögni, hogy hagyja abba a mesenézést, játékot, vagy netalántán a tabletezést.

Megoszlanak a vélemények arról, hogy mikortól fürödjön egyedül a gyerek. Vannak országok, ahol alapvetés, hogy 12 éves koráig a gyereket még 5 percre sem hagyhatjuk magára, de azért a legtöbb családban az iskolás kor, de legkésőbb a kiskamasz kor már vízválasztó, és akkor a gyerek szívesebben marad egyedül a fürdőszobában is. Megint máshol, a külön eltöltött nap után kedves szertartás, hogy a szülő ott van még a fürdésnél, persze legfeljebb súg és irányít, ha valami kimaradt volna, de lehet közben megbeszélni, mi történt aznap, lehet énekelgetni együtt, de akár még egy meseolvasás is beleférhet a fürdőzési élménybe.

Persze ha végzett a gyerek a kádban, érdemes kontrollálni, hogy rendesen szárazra törölje magát, vagy éppen megszárítsa a haját. Nyakunkon a tél, érdemes megelőzni a megfázásokat. Pizsama és jó meleg köntös legyen kéznél, no és persze ne maradjon el a fogmosás sem! Tejfogak esetén tökéletes választás a Weleda zselés gyermekfogkrémje, amely megfelel a gyermekek ízlésének és ezáltal segít megtanítani, pláne megkedvelni a napi szájápolási rutint a legkisebbeknek is. Nagyobb gyerekek is gyakran ellenkeznek a mentolos íztől, nekik jó választás lehet a Calendula fogkrém, amely természetes hozzávalókból készült, de a borsmenta ízét nélkülözi.

A fürdés, a tisztálkodás igazi élményforrás és kikapcsolódás lehet a gyermeknek, hiszen nekik is szükségük van arra, hogy a hétköznapok megpróbáltatásai után kicsit levezessék annak feszültségeit.