Hagymás rostélyos

11. 07.
Szerző: 

Hozzávalók (4 személyre)

1 kg sertés karaj szeletekre vágva

A páchoz:

4 dl tej

4 gerezd fokhagyma

4 teáskanál mustár

Továbbá:

5 evőkanál sűrített paradicsom

őrölt bors

liszt

1 dl fehér- vagy vörösbor

A sült hagymához:

4-6 vöröshagyma

liszt

A sütéshez:

olaj

 

A karajt megmossuk, a széleit több helyen bevágjuk. Összekeverjük a pác hozzávalóit, bekenjük vele a szeleteket, majd egy éjszakára a hűtőbe tesszük.

Másnap a hússzeleteket sózzuk, borsozzuk, lisztben megforgatjuk, majd kevés olajban mindkét oldalukat pirosra sütjük. Kiszedjük, félretesszük.

Az edénybe öntjük a paradicsompürét, a bort és kb. egy deci vizet. Elkeverjük és visszatesszük bele a húst, majd takarékon kb. 15 percig, időnként átforgatva megpároljuk.

A hagymát megpucoljuk, felkarikázzuk, megszórjuk a liszttel, és az olajban pirosra, ropogósra sütjük, majd a hússal tálaljuk. Köretként salátát, sült krumplit kínálhatunk hozzá.