Húsvéti sonka sülve-főve

04. 13.
Szerző: 

Hozzávalók 6-8 személyre:

1 egész, lehetőleg hagyományosan füstölt sonka (kb. 2 kg)

1 vöröshagyma

1 fej fokhagyma

20-30 szem fekete bors

2-3 babérlevél

néhány szem szegfűbors

néhány szem borókabogyó

só (ízlés szerint)

A mázhoz:

2 gerezd fokhagyma

őrölt bors

5 evőkanál narancslé

3 evőkanál méz

1 evőkanál mustár

A sütéshez:

zsír

A hagyományosan füstölt, szikkadt sonkát éjszakára beáztatjuk. Ha nagyon sós (ez látszik a sonka felületén is), akkor egy evőkanál sót teszünk az áztatóvízbe, mert csak így tud alaposan kioldódni belőle a fölösleg. Ilyenkor új, sózatlan vízben tesszük fel főni. (A gyorspácolt, vákuumfóliás sonkát legfeljebb egy-két órára áztatassuk be.)

A sonkát kis lángon főzni kezdjük az áztatóvízben, két-három óránál nem kell hamarabb felforrnia. Mellétesszük a vörös- és a fokhagymát, valamint a fűszereket. Lefedve hagyjuk felforrni. Ekkor egészen kicsire vesszük alatta a lángot, hogy a víz éppen csak gyöngyözzön. Öt-hat kilós egész sonkát további egy, legfeljebb másfél órán át főzünk, a kisebbeknek kevesebb idő is elég.

A szükséges idő letelte után elzárjuk a lángot, és a sonkát a főzővízben, lefedve hűlni hagyjuk. Három-négy óra múlva hideg vízbe tesszük, hogy teljesen kihűljön. A főzővizet félretesszük. A húst éjszakára hűtőbe rakjuk – természetesen gondosan becsomagolva, nehogy minden átvegye az illatát –, és másnap egy-két cm-es szeletekre vágjuk. Nem baj, ha nem esik szálaira, nyers biztosan nem marad.

A mázhoz a fokhagymát felaprítjuk, és összekeverjük a többi hozzávalóval. A hússzeletek mindkét oldalát bekenjük vele. Serpenyőben kevés zsírt melegítünk, és a sonkák mindkét oldalát pár perc alatt pirosra sütjük. Melegen tálaljuk.