Istenes Bence felvállalja másik arcát

07. 13.
Szerző: 
Címkék: 

Istenes Bence karrierje egyenesen ível felfelé, ebben rengeteg munkája van a műsorvezetőnek. Fiatalon kezdte a szakmát, de lépésről lépésre végigjárta a szamárlétrát. Ma már elmondhatja magáról, hogy az egyik kereskedelmi csatorna legfoglalkoztatottabb műsorvezetője. Munkáról, szenvedélyről és kitartásról beszélgettünk vele.

Mekkora kihívás volt egy kis csatornáról a legnagyobb kereskedelmi csatornára kerülni? Úgy érezted, készen állsz már erre a feladatra?

Amire felkértek, arra készen voltam, igen. A zenecsatornán 2 és fél évet töltöttem, de már kezdtem azt érezni, hogy ideje új dolgokat tanulnom. Aztán jött a felkérés a Való Világ háttérműsorának vezetésére, és egyből igent mondtam. Szerintem az RTL Klub eleve nagyon ügyes abban, hogy a megfelelő embert válassza ki az adott műsorhoz. Ezért is tudtam magabiztos lenni, hiszen ha engem akartak, arra valószínűleg alapos okuk volt.

Milyen pluszt ad neked a műsorvezetés? Mit szeretsz benne igazán?

Szerintem nagyon fontos, hogy mindenki rájöjjön, mi az, ami boldoggá teszi. Sokan azért annyira fásultak, mert nem azt csinálják, amit szeretnek, vagy pedig nem értenek hozzá, esetleg kényszerhelyzet szülte. Én azt csinálom, ami boldoggá tesz.

Ezenkívül kimondhatjuk, hogy imádnak a nézők...

A nézők döntik el, hogy ki az, akit szívesen látnak a képernyőn, ki hoz nekik új energiákat, vagy képes még újat mutatni. De nyilvánvalóan a csatorna vezetőségén is sok múlik, és mivel azt látom, hogy folyamatosan új feladatokkal látnak el, egyre nagyobb volumenű műsorokat kapok, ez nekem nagyon jó visszajelzés.

Jelenthet még neked bármi új kihívást? Komoly szakmai fejlődésen mentél keresztül, olyan műsorokat vezethettél, mint az X-Faktor, a Való Világ, sokáig rádióztál is. Kevesen mondhatják el magukról, hogy ennyi idősen ilyen sok mindent elértek.

Igen, de sok munkám van benne. Valóban komoly szakmai sikereket értem el, de ez még nagyon az eleje. Még sokat szeretnék bizonyítani, más formátumokat is kipróbálni. Sokan mondták, hogy az X-Faktor a csúcs, az ország egyik legnézettebb műsora volt, már nincs hova tovább. De én nem ebben mérem a sikert.

Hanem?

Itt van például a Vigyél el! című műsor, amelyen most dolgozom. Imádom, szeretem, nemcsak műsorvezetőként, de a háttérben is sokat dolgozom rajta, együtt lélegzem az egész stábbal. Ez az egyik kedvenc műsorom, amit valaha kaptam! Ebbe igazán bele tudom tenni a személyiségemet, meg tudom mutatni magam: sokkal lazább, mint az eddigiek, ezáltal lényegesen műsorvezető-centrikusabb, így az én személyemen is komolyabb a hangsúly.

Eljátszottál már annak a gondolatával, hogy meddig tarthat műsorvezetői pályafutásod? Érdekel, mondjuk, annak a lehetősége, hogy a kamera másik oldalára állj?

Persze, sőt! Semmi kifogásom a háttérmunka ellen, hiszen van egy saját cégem, ahol elkezdtünk gyártani kisvideókat, gerillafilmeket, reklámokat, tehát a munkának ezt a részét is nagyon szeretem. Amúgy is jó több lábon állni. Nyilván a tévés karrierem megy, ameddig csak lehetőségem van rá, de a rádiózás, a kreatív munka, sőt a zenélés is fontos része az életemnek.

Akkor térjünk is át a zenélésre. Komolyan szeretnél vele foglalkozni, vagy nevezzük inkább vakvágánynak?

(nevet) Nem, én tényleg komolyan szeretnék vele foglalkozni, imádok zenélni. Természetesen nem tartom magam egy Robbie Williamsnek, de nagy vágyam, hogy egyszer egy óriáskoncertet adjak. Valamikor szívesen fellépnék egy ötvenezres stadionban. Mindig nézem a világsztárokat, és csak ámulok-bámulok, hogy istenem, mennyi embert képesek mozgósítani, micsoda hangulat uralkodik a koncertjeiken.

Tehát akkor az is lehet, hogy egyszer egy Aréna-koncerten láthatunk viszont?

Én hiszek a pozitív gondolkodás erejében, bármi előfordulhat. De egyelőre ez csak hobbi, viszont az életem nagyon nagy részét kiteszi, folyamatosan jelen van. Nem telik el baráti találkozó úgy, hogy ne zenélgessünk kicsit, muzikális csapat vagyunk, ilyenkor gyakran zongorázom vagy gitározom. 

Nekem ez kicsit olyan, mintha még keresnéd az utadat.

Azért a fő irány a tévézés, a műsorkészítés és a rádiózás. Mellette pedig szeretek minden mással foglalkozni, több lábon állni. A zene abszolút a második helyen van. De ezt is, mint minden mást, nagyon komolyan veszek, nem szeretek semmit sem félgőzzel csinálni. Szorgalmas és alázatos vagyok, főleg, ha munkáról van szó, de igaz ez mindenre, jó példa erre a boksz is. Lehet hülyülni előtte és utána, de amikor a tényleges munka tart, akkor mindig nagyon odateszem magamat.

Hogyan kezeled a saját ismertségedet?

Már megszoktam. Eleinte persze furcsa volt, hogy folyamatosan néznek, fotóznak, autogramot kérnek. Mára megtanultam kezelni mindent, ami ezzel jár. Van sok pozitív és negatív oldala, a saját bőrömön tanultam meg, hogy kordában kell tartani ezt az egészet, el kell dönteni, hogy mennyit adsz magadból, és mi az, ami nem tartozik másokra.

Ezért is döntöttetek úgy Adéllal, a pároddal, hogy kizárjátok a nyilvánosságot? Hiszen egy időben sokat lehetett rólatok hallani, aztán jött egy vízválasztó.

Azt vettem észre, hogy már nagyon beengedtük az életünkbe a médiát, ami túlságosan eluralkodik rajtunk, és ez a kapcsolatunk rovására ment. Eldöntöttük, hogy nem mutatunk meg mindent, mert akkor az intim pillanatok értéküket vesztik. Fontos nekünk, hogy megéljük azt, ami csak a miénk. Persze nehéz azt megállni, hogy ne kürtöld világgá a boldogságodat. Olyankor mi is szoktunk posztolni közösségimédia-oldalainkra, de sokkal jobban figyelünk egymásra, kettőnkre, mint előtte.

A képernyőn keresztül azt látjuk, hogy te egy mindig vidám, laza, humoros fiú vagy. A magánéletben mit tartasz még fontosnak magadról?

Nagyon szeretek másoknak segíteni, szívemen viselem a rászorulók sorsát. Legutóbb például megosztottam, hogy van egy régi szintetizátorom, amit szívesen odaadnék valakinek, ahol jó helyen van. A sok jelentkező közül végül egy záhonyi kisfiúnál talált gazdára, és személyesen vittem el neki a hangszert. Ezek olyan apró örömök, amelyek engem is boldoggá tesznek, hiszen segíthettem valakinek, másrészről – amíg lehetőségem van – segíteni akarok.