Kasza Tibi - Gyerekkori álmát váltotta valóra

Szeretett volna híres lenni. Sosem tudta, mit akar csinálni felnőttként, de egy valamiben biztos volt: ő csak akkor lehet boldog, ha figyelnek majd rá. Mindig voltak céljai, hiszen – mint mondja –, e nélkül nincs siker. VALAKI akart lenni. Mára elismert zenész, szövegíró, műsorvezető-riporter és nem utolsó sorban remek fotós, akit még Kínában is ismernek. Kasza Tiborból lett VALAKI!

Mikor fogalmazódott meg benned, hogy te csak akkor fogod jól érezni magad a bőrödben, ha bemész egy kávézóba, és összesúgnak a hátad mögött?

Ez egészen korán eldőlt. Úgy emlékszem, a gimis éveim legelején. Először

színész akartam lenni, az vonzott. De az is lehet, hogy nem is a színház, hanem inkább a taps, hiszen később el is távolodtam a színjátszástól. Valahogyan mégis megpróbáltam kitűnni a tömegből, úgyhogy maradt a zene. Szegedi születésű vagyok, így célzottan a szentesi Horváth Mihály gimnázium irodalom-dráma tagozatára jártam, ahol sok híresség megfordult előttem, például Alföldi Róbert, Zséda, Hevesi Tamás. Itt kezdtem el dalokat írni, itt alakult ki az első szerelem Lajtai Katival, akivel aztán zenekart is alapítottunk, a Crystal együttest. Együtt költöztünk fel Pestre, ott jött az első siker, az ismertség.

Rövid idő alatt elérted, hogy népszerű legyél. Miért kezdtél mással is foglalkozni?

Részben kényszerűségből. Maximalista ember vagyok, aki nem tud elfogadni fél megoldásokat, bedolgozó emberektől. Legyen az szövegíró, dalszerző, kliprendező, fotós. Hiába szedtem össze a nekik járó pénzt, cserébe nem kaptam meg mindig a becsületes munkát, csak olyan „hát... oké” dolgok jöttek. Na, ez nekem kevés. Elkezdtem én csinálni, s kiderült, ha lelkiismeretesen végigviszem a dolgom, abból sokkal jobb produktumok születnek, mintha csak úgy csinálgatok valamit. Hiába dolgoznak emberek tíz éve a szakmájukban, ha csak úgy tesznek, mintha profik lennének. Megtanultam a kliprendezést, a fotózást, a szövegírást. A Crystal második lemezét már teljesen én készítettem. Már nem csak a zenéjét szereztem, hanem a szövegíró is én voltam.

Mindig kíváncsi voltam, hogyan lehet tanulni a szövegírást.

Én nem tudom, mert nem tanultam, egyszerűen a vénámban van. Egyébként a zeneszerzést sem iskolapadban tanultam, mindent autodidakta módon sajátítottam el rengeteg figyelemmel, akarattal, motivációval, és erre nagyon büszke vagyok. Ugyan jártam Póka Egon sulijába, de ott ének szakon tanultam.

Aztán valami eltörött. Hiába a siker, a népszerűség, ha nincs meg az összhang az együttesben. Szakítottatok Lajtai Katival, ami egyenes út volt a Crystal megszűnéséhez.

Igen, akkor borzasztó érzés kerített hatalmába, és azt mondtam, most dobnom kell egy nagyot. Ekkorra már viszonylagosan ismert fotós voltam, az érzelmi világom arra mozdított, hogy szálljak magamba, hagyjam kicsit a zenét magára, kezdjek új életet. Minden kapcsolat és ismeretség nélkül kimentem Kínába. Ez igazi mélyvíz volt, meg kellett tapasztalnom, hogy mire vagyok képes. Fél évig éltem ott, és gyakorlatilag két hónap múlva önfenntartó lettem. Béreltem egy lakást, felvettem egy embert, aki jól beszélt angolul, kinéztem az interneten különböző munkákat, írtam magamnak egy forgatókönyvet és ezt használtam. Járkáltam modellügynökségekhez, mert tudtam, hogy vannak ott nemzetközi szemléletű figurák, akikkel talán tudnék hasonló nézeteket képviselni. Arról nem is beszélve, hogy remek kapcsolatrendszert lehetett kialakítani, amire nagy szükségem volt. Cimbiztem velük, hogy ajánlgassanak egymásnak, és így is lett. Ez a stratégia meghozta az eredményt, az áttörést, elindultam a saját utamon. Hivatalos fotósa lettem egy divatcégnek, akik rendszeresen divatbemutatókat szerveztek, katalógusokat fotóztam, saját irodával és műteremmel rendelkeztem… sikeres lettem Kínában is.

Ha ennyire flottul ment minden, miért jöttél haza?

Ugyan nagyon sok pénzt és lehetőséget hagytam ott, hiszen a divatfotózásból remekül élnék, de ez nekem fél évre volt betervezve. Nagyon érdekes kaland volt, de tudtam, hogy vissza kell jönnöm, nem hagyhatom félbe a karrieremet. Kínában az utolsó hónapom azzal telt, hogy megírtam egy dalt, kiutaztattam egy stábot, és ott forgattuk az első videoklipemet, ami szólóban ment. Ez a „Nem kell más” című szám volt, ami itthon giga-sláger lett. Ez azért volt csodálatos, mert, ha valaki egy együttes után szólókarrierbe kezd, az általában egy nagy döccenés. Én majdhogynem följebb tudtam visszatérni, mint ahogy a Crystallal abbahagytam. Tehát, újabb sikerek jöttek. Azonnal koncertsorozatot indítottunk, a TV2 felajánlotta a Nagy Duett zsűri székét, ami óriási kiugrást jelentett nekem. Főműsoridőben egy tévéműsorban ülni és a saját humoromat, egyéniségemet adni – ami korábban már a rádiós Morning showban is működött –, zseniális volt! Jó energiák vártak itthon. Az emberek is nagyon pozitívan fordultak felém. Azóta pedig a saját nevemet viselő show házigazdája lettem. Büszke vagyok rá, hogy hamarosan jön a Kasza! második évada.

Mennyire fontos számodra, hogy mit gondolnak, mit mondanak rólad az emberek?

Nagyon. Bár, alapvetően egy megosztó figura vagyok. Ha a csillagokat lehoznám az égről és mindent maximálisan teljesítenék, akkor is rengeteg ember lesz, akinek a szemében egy irritáló piperkőc fazon vagyok. De ezt el kell fogadnom.

Hogyan lettél műsorvezető? Azt is autodidakta módon tanultad?

Tulajdonképpen igen. Már két éve csináltam A Nagy Duettet, amikor a csatornától felkérés érkezett, hogy volna-e kedvem valami szórakoztató esti műsort csinálni a SuperTV2-n, ami teljesen rám lenne alakítva. Persze, hogy volt, elindítottuk a Kasza! Showt. Nagy fába vágtuk a fejszét, hiszen ennek a műfajnak nem nagyon van tradíciója Magyarországon. Mármint annak a fajta műsornak, amikor az emberek, celebek úgy ülnek be egy adásba, hogy dumáljunk és röhögjünk egy jót. Mindig ott lebeg a lehetőség, hogy a műsorvezető bekérdez valami kínosat, nevetségessé teszi a riportalanyát, vagy egyszerűen magára hagyja és nem a formát hozza ki belőle, hanem beégeti. Ez a Kaszában nem így van! Én mindig „alámegyek” a vendégemnek, akár kettővel is. Azt kell éreznie, hogy ő van lépéselőnyben, ő a viccesebb, ő viszi el a műsort.

A magánéletedet is ilyen viccesen éled? Vagy ez, amit látunk, csak egy felvett arc?

Nem, nem az. Én nem is tudnám komolyan élni az életemet. Nekem a humor, a poén a legfontosabb dolgok egyike. Nagyon fontos az, hogy reggel, amikor a kedvesem felébred és rám néz, azonnal mosolyogjon, és este mosollyal az arcán aludjon el. Csak így tudom működtetni magamat.

A magánéletedről nem sokat tudni, azon túl, hogy régóta van egy gyönyörű barátnőd. Hol tart a kapcsolat? Terveztek már családot?