Kell egy kis áramszünet!

09. 07.
Címkék: 

Rohamosan fejlődő világunk óhatatlanul mókuskerékbe kényszerít bennünket. Határidők, munka, család, magánélet, tanulás, a velünk szemben támasztott elvárások, a soha nem alvó világháló állandóan olyan érzetet kelt bennünk, hogy lemaradunk valamiről, hogy napjaink teljes értékű megéléséhez nemhogy 24, de 72 óra sem elegendő.

Majd pihenek, ha...

A legnagyobb baj, hogy a folyamatos rohanás közepette sajnáljuk az időt arra, hogy megálljunk, megpihenjünk, rendesen együnk, emiatt legtöbbször azon kapjuk magunkat, hogy azt számolgatjuk: vajon mennyit faraghatunk még le – szerintünk büntetlenül – az alvásra szánt időnkből. Úgy hisszük, a kicsi nem számít, nem is sejtve a tényt, hogy testünk nem felejt.

Stressz születik

A stressz régóta áll a kutatások középpontjában, hiszen viszonylag korán felismerték, hogy számos betegség kialakulásáért a stressz felelős. Szakértők megállapították, hogy a stressz következtében olyan negatív hatások érik testünk valamennyi részét, amelyek csak egy ideig visszafordíthatók. Míg kezdetben „csak” egyfajta szorongó érzés, türelmetlenség, ingerlékenység, hangulatingadozás, dühkitörés, fáradtság jelentkezik, addig később a felgyülemlett stressz érrendszeri megbetegedésekhez, emésztőrendszeri és gyomorproblémákhoz, súlyos idegrendszeri károsodásokhoz, fejfájáshoz, migrénhez, komoly alvászavarokhoz, szélsőséges esetben szívrohamhoz, agyvérzéshez is vezethet. Láthatjuk tehát, hogy megpihenni nem luxus, hanem létkérdés.

Mint a hurrikán

A stressz alapvetően négy részből áll: az eseményből, az erre adott értékelésből, a stresszreakcióból és az eredményből. Ezek a folyamatok azonban hihetetlenül gyorsan söpörnek végig a testünkön, hurrikánként hagyva nyomot maguk után. Hogy mekkora a pusztítás, az a stressz erősségétől, a fennálló stresszhelyzet időtartamától és az egyéni tényezőktől, vagyis a stresszre adott reakciótól függ.

Ismerd meg önmagad!

Mielőtt azonban kiválasztanánk a nekünk leginkább megfelelő, nyugalmunk megőrzésére vagy visszaszerzésére irányuló techniká(ka)t, nem árt egy kis önvizsgálatot tartanunk. Ha ugyanis pontosan tudatában vagyunk annak, hogy mely helyzetek idegesítenek fel bennünket a leginkább, melyek mozdítanak ki a komfortzónánkból, milyen stresszreakciókat ad szervezetünk, könnyebben tudjuk kontrollálni a vészhelyzetekben felbukkanó stresszt.

Lazíts!

Alapvető fontosságú tehát, hogy bármennyire forog is velünk a mókuskerék, szánjunk időt a pihenésre, kikapcsolódásra, ne várjuk meg, míg testünk betegséggel figyelmeztet erre! Helyezzünk nagy hangsúlyt a minőségi alvásra, de sokszor az is segít a stressz pillanatnyi kezelésében, ha feltesszük magunknak a kérdést, hogy a minket abban a pillanatban bosszantó dolgok később mennyire lesznek számunkra fontosak. Próbáljunk ki minél több pihentető tevékenységet, figyelmünket mindig az adott feladatra koncentráljuk, mert soha nem tudhatjuk, melyik milyen hatást gyakorol majd ránk.

Alkoss!

Ma már számos műhely létezik, ahol rajzolni, festeni, barkácsolni, főzni, varrni, hímezni lehet. Ezek alapja az az elv, hogy az alkotás folyamata közben a figyelem meghatározott helyre fókuszálásával elengedjük a ránk nehezedő terheket, s miközben valami egyéni készül a kezünk alatt, a bennünk lévő stressz feloldódik. Alkotni otthon is lehet, hallgassunk közben valamilyen nyugtató zenét.

Relaxálj!

A meditáció lényege a bennünk lévő gondolatok elcsendesítése, testünk ellazítása, amely azonban sok gyakorlást igényel. Érdemes tehát szervezett csoportokban kezdeni, ahol megfelelő zene és irányított meditáció segít megtanulni az ellazulást.

Mozogj!

Ma már a jóga számos változata ismert hazánkban is, segítségével nemcsak a gondolatainkat, hanem a testünket is ellazíthatjuk. Hasonló hatással vannak a különféle sportágak: miközben állóképességünket javítjuk, lelkünk is megpihen.

Írd ki magadból!

Legyen az napló, blog vagy egy egyszerű kis papírdarab, nagyon hasznos, ha a káros gondolatainkat kiírjuk magunkból. Ha úgy tetszik, a papírt utána el is égethetjük, szimbolizálva a leírtak távozását az életünkből.

Oldódj fel!

A flow lényege: elmerülni, megélni a pillanatot. Keressük meg azt a tevékenységet, amelyben a leginkább képesek vagyunk feloldódni!

Válj eggyé a természettel!

Nem véletlen, hogy ma már számos olyan relaxációt segítő applikáció létezik, amely a természet hangjait utánozza. A szakemberek ugyanis megfigyelték, hogy a természet tudat alatt hat ránk, így oldja a bennünk felgyülemlett stresszt. Akár ilyen hangfelvételeket hallgatunk, akár – ha van lehetőségünk – a természetbe látogatunk el, garantáltan megnyugszunk majd.