Millyen a menő férfi?

11. 18.
Címkék: 

Mindenki ismeri azt a férfitípust, amelyik mindenből a „leg”-et akarja: a legújabb autót, a legcsinosabb nőt, a legjobb munkahelyet, a legkigyúrtabb testet. Vajon mi hajtja ezeket az embereket? Ezek a „menő” férfiak tényleg csak a külsőségeknek élnek? Mit kereshetnek egy kapcsolatban, és meddig feszíthető a húr? Le lehet élni egy életet alfahímként?

A témában Bogdán Brigitta pszichológus volt segítségünkre, hogy jobban megértsük ezt a férfitípust, vagy esetleg magunkra ismerjünk.

– Minden azon múlik, hogy ki milyen egyéni, személyes értékeket vall, amelyek köré felépíti az életét – kezdte a szakember. – Mindegyik társadalmi rétegben megtalálhatók, de igazán markánsan azoknál jelentkezik, akik megfelelő mennyiségű anyagi javakkal rendelkeznek ahhoz, hogy az általuk megálmodott „tökéletes” életet megvalósíthassák önmaguk számára. Ezeknek a férfiaknak a benyomáskeltés a legfontosabb: a státuszszimbólumokkal egy réteghez, a kiválasztottakéhoz tartozást fejezik ki, és a hatalmukat prezentálják velük.

A domináns férfi a legjobb nőt akarja

De hogy miért? – teszi fel a kérdést a pszichológus. – Nos, kezdjük az elején. Evolúciós gyökerekről beszélhetünk: mivel a nők a kezdetektől olyan férfit kerestek, aki gondoskodni tudott róluk, ezért a gének továbbörökítése érdekében a partnerért folytatott versengésben a férfiak akkor lehettek sikeresek, ha az erőforrásokra utaló jelzéseket tudtak küldeni a másik nem számára, úgymint a dominancia és a státusz, napjainkban pedig a társadalmi-gazdasági fölény (ambíció, gazdagság vagy annak megszerzésére való képességeik hangsúlyozása).

Alapvető vágyainkban, szükségleteinkben, motívumainkban is eltérők vagyunk: a magas hatalomszükséglettel rendelkező emberek fő motivációja a befolyásolás és a dominancia, vagyis az, hogy hatást gyakoroljanak másokra, ezzel presztízsre, pozícióra, befolyásra, társadalmi elismerésre tegyenek szert. Annak érdekében, hogy tekintélyes benyomást keltsenek, ők az erő és a dominancia szimbólumaival veszik körül magukat. De kisebbrendűségi érzés túlkompenzálásakor is megjelenhet a fölényre való törekvés. Szélsőséges esetben narcisztikus személyiségzavarról is szó lehet; az élteti őket, hogy csodálatot, elismerést vívjanak ki a környezetükből, mivel különlegesnek és felsőbbrendűnek tartják magukat. Ezzel igen gyakran alacsony önértékelésüket próbálják leplezni.

– A nők az evolúciós elmélet szerint olyan férfit keresnek, aki tud gondoskodni róluk, míg a férfiak párválasztásában a termékenységgel együtt járó külső tulajdonságok dominálnak (mint például a fiatalság, szépség). Egy domináns férfi ezért akarhatja a „legjobb nőt”. A magas hatalomszükséglet azonban nem fér össze az intimitással, ezért kapcsolataikban nem tudnak kiteljesedni. Számukra az ideális nő olyan alárendelt, dependens (függő) szerepet játszik, aki elfogadja és azonosul azzal az értékrendszerrel, amelyet ők vallanak. Egy független nő ugyanis állandó fenyegetést jelentene számukra. A narcisztikus személyiségek kapcsolataikban kizsákmányolók, másokat saját céljaik érdekében felhasználó emberek. Nem elkötelezettek, felsőbbrendűségi érzésük miatt folyton azt fürkészik, hogy hol találhatnának a jelenlegi párnál is jobbat. Mivel a kapcsolataikban nem egyenlők, inkább olyan személyt választanak, aki csodálja őket, mint aki intimitást nyújtana nekik. A birtoklás élteti ezt a fajta viszonyt, amelyikben a nő csak státuszszimbólum, de nem valószínű, hogy ez igazi boldogság. A korai szülői elutasítás miatt az empátiájuk is nagyon alacsony – mások szükségleteivel nem azonosulnak –, a kapcsolatok pedig kevésbé jelentenek számukra értéket.

Az élet vége felé megszűnhet a „menő” életforma

– Ha megszűnnek azok az anyagi javak, amelyek az adott életformát biztosítják, akkor az egyén személyiségétől és az adott körülményektől függően több dolog is történhet: az önbecsülésük megőrzése érdekében az észlelés torzításával próbálják meg minimálisra csökkenteni a negatív vonatkozásokat, vagy pedig tőlük független okoknak tudják be a történteket. De a legfontosabb, hogy egy trauma vagy az emberi kapcsolatok transzformáló erejének hatására megváltozhatnak a személyes értékek. Vagyis az egyén rájöhet arra, hogy a legjobb autó és a legjobb nő nélkül is van élet.

Ahogy a személyiség egy egész életen át fejlődik, ugyanúgy a szükségletek, motívumok is felerősödhetnek vagy elhalványulhatnak. Minden életszakasz tartogat megoldandó feladatot. Időskorban, amikor visszatekintünk az életünkre, és feltesszük magunknak a kérdést, hogy mennyire volt értelmes az életünk, megváltozhat, amit addig értéknek gondolunk. Még ekkor is felfedezhetjük, hogy az egyéni elégedettség és a boldogság lehetőségét leginkább az önkiteljesítés és az egyéni kapcsolatok rejtik. Vagyis amikor felismerjük, hogy életünk hamarosan véget érhet, már kevésbé lesznek fontosak az anyagi javak, a státuszszimbólumok értéke is csökkenhet, sőt az is lehet, hogy beleununk a javak hajszolásába. Nem mellékesen pedig egy idő után fizikai akadályai is lehetnek a „menő” életformának.

Ki az aranyifjú?

Istenes Mónika autodidakta életvezetési tanácsadóként egy picit sajátos szemszögből világított rá az alfahímek életére: – Gyakorta találkozunk az úgynevezett aranyifjú férfitípussal, aki általában a külsőségekre helyezi a hangsúlyt, és mindenből a legjobbat akarja. Az exhibicionista, narcisztikus, egoista személyiségű férfi úgy értékeli, hogy nagyravágyása csupán igényesség; minőség- és teljesítményorientáltsága pedig maximalizmusáról árulkodik. Mindenki ismeri azt a mondást, hogy a szem a lélek tükre, azonban ez a mai teljesítménycentrikus világban átértékelődött: más lett a fontos, más kapott prioritást. Az anyagi javaid, a munkád, a barátnőd, az életmódod lett a személyiséged tükre. Mára a „régi” mondás így hangzik: mutasd az értékeid, és megmondom, ki vagy! Az exhibicionistát azonban megbélyegzi az átlag, negatív jelzőkkel illeti, előítélettel viszonyul hozzá.

A menő férfi titulusnak sokszor degradáló a felhangja a köztudatban, rögtön valamiféle önző érzéketlenséget sugall. Kitűnni, a figyelem központjába kerülni a legjobbal, a legszebbel, a legeslegtöbbel mindig nagy feladat, mivel az ilyen típus hamar a kritikus szemek céltáblájává válik. Miből, honnan és miért az övé a legjobb? Meddig lesz ereje fenntartani mindezt? Vajon hány emberen gázolt át a céljaiért? Biztosan ostoba, hiszen mindent megvásárolt, nem fontosak neki a belső értékek. Sokszor halljuk azt egy aranyifjú láttán, hogy biztosan boldogtalan, mert a pénz nem boldogít. Ez sokszor igaz is, hiszen a szélsőséges önmárkaépítés az önmegvalósítás maximuma, és ez személyiségtorzuláshoz vezet. Általánosítani azonban nem lehet, mert nem biztos, hogy egy igénytelen külsejű minimalista ember kimagasló belső értékrenddel bír, ugyanakkor az sem általános, hogy aki a külső megjelenésére fokozottan ügyel és maximalista, az silány lelkivilágú lenne.

Akkor mondják, hogy nagyon „egyben van az ember”, ha az értelmében és a mentalitásában is igényes! Az önmegvalósító férfi valójában kimagasló értelmi képességgel bír, hiszen egészen biztos, hogy nagyon motivált, célratörő. Ezek a tulajdonságok pedig nem az ostobák sajátjai. Viszont empátiahiány jellemzi, és nem a lojalitásáról híres. Éppen ezért, hogy ne okozzon konfliktusokat, túlzott kedvességgel kompenzál.

Ha egy férfi mindenből a legjobbat éri el, amögött a befektetett munka áll, és a kitartó akarat. Nem törvényszerű, hogy csak a látszatra ad, vagyis kizárólag kifelé igényes, belső értékeiben pedig silány lenne. Felépíteni és fenntartani egy brandet mindenképp az egyén produktuma. Még akkor is, ha esetleg az anyagi bázis ehhez adott volt, és nem a saját erejéből tette hozzá a hátteret. Hiszen értelem kell a legjobbra való igényhez, sőt annak fenntartásához is.