Szerelem a hőségben

07. 03.
Szerző: 

Nyáron szeretjük érezni, hogy élünk, hogy szenvedélyesen bekebelezhetjük a világot. Kalandra vágyunk, amely az ismeretlen tájra evezésről, önmagunk egy másik szerepben történő megéléséről szól. De vajon mit várhatunk el egy futó viszonytól? Szabad-e tervezgetni és szabályokat felállítani? És hogyan lehet megnyugtatóan lezárni? A nyári kalandok természetét boncolgatjuk Laskai Nelli párkapcsolati trénerrel.

Nyáron szabadon

„A nyár a szabadságot, a szabályrendszerből, a megszokottból való kitörést és a nyüzsgést jelenti. A téli begubózás után az ember egy kicsit kiszakad a mindennapok szürkeségéből, a külvilág megtelik színnel, fénnyel, hangokkal, illatokkal és programokkal. Kilépünk a munkahelyi kötöttségekből, fesztiválokon rázzuk le magunkról a hétköznapok terheit. Ez a számtalan inger pedig sokat javít az ember kedélyállapotán” – határozza meg a futó nyári kalandok legfőbb okait Laskai Nelli hozzátéve, hogy az emelkedett lelkiállapotban lévő személy határozottan vonzóbb mások számára, ahogy ő maga is nyitottabb az ismerkedésre.

A nyaralás alatti kapcsolatok alapvetően az idegen helyről, a nevetésről, az ismerkedésről szólnak. Fontos, hogy a felek már az elején tisztázzák, mit adnak a másiknak, és mi az, ami nem fér bele a találkozásba, ezzel csökkenthető a sérülés és a hiú ábránd fájó megélése. „Van, aki szerint a nyári kalandok legnagyobb előnye, hogy sok embert ismerhet meg, és kötöttségek, elszámoltatás nélkül teheti és élheti meg velük azt, amire vágyik. Nem tartják ezt önzésnek, hiszen nem ígérnek és nem várnak a továbbiakban semmit sem maguktól, sem a partnertől.” Ennek ellenére a szakember tapasztalatai szerint vannak, akik annyira megszeretik azt az énjüket, akit megtapasztalnak a kötöttség nélküli együttlét kapcsán, hogy beleszeretnek a partnerükbe, ezzel pedig felborulnak az előzetesen rögzített szerepek.

Önbecsülés és kötetlenség

Elsősorban azért megyünk bele ilyen könnyed kalandokba, hogy szeretve érezzük és felértékeljük önmagunkat. „Vannak olyan kapcsolatok, ahol a felek tökéletesen összeillőnek érzik magukat, ugyanakkor egyikőjük sem vállalja fel a másikat a való életben, így egy örök pozitív nosztalgia marad a találkozásuk. Minden helyzet, ahol meg lehet élni a női-férfi energiák áramoltatását, emeli az önbizalmat, az életkedvet, értékesebbnek érzi magát tőle az ember. Ám csak rövid időre, és akkor újra meg kell keresniük a forrást, amiből feltankolhatnak” – emeli ki a mélység fontosságát a párkapcsolati tréner. Elmondása szerint fájó, ha a kaland végét azzal azonosítja valaki, hogy ő nem értékes, nem kell a másiknak. Ezért is lényeges végig tisztában lennünk azzal, hogy ezek „csak” kalandok, és nem a másikról, hanem magunkról szólnak.

Csapdák és illúziók

A futó kalandok legnagyobb veszélye, ha engedjük, hogy betöltse azt az űrt, amit az önbecsülés hiánya képzett. Az is megkeveri az embereket, hogy azt hiszik, ezek a kapcsolatok a szeretetről, a szerelemről szólnak. Pedig gyakran ez nem más, mint egyszerű kémia és praktikum. De csapda lehet az is, ha egy ilyen viszony után valaki elítéli önmagát a történtekért, és még mélyebbre süllyed az önértékelés, önszeretet terén. „Ha ez az élmény illeszkedik az ember elképzeléséhez, illetve ha megfelelő helyre tudja tenni magában a történteket, akkor pozitív előjellel, bűntudat és elvárások nélkül tud kiszállni egy egyhetes kapcsolatból is. A viszonyban megláthatja a saját őrjítő, ellenállhatatlan énjét, ami egyébként akkor is benne van, ha nem ilyen kapcsolatban vesz részt” – hangsúlyozza a házassági tanácsadóként is tevékenykedő szakember. Meglátása szerint az, aki jó időtöltésnek fogja fel átmeneti, futó viszonyát, felszabadultnak érezheti magát, ami fájdalomcsillapítóként hathat a megoldatlan problémák elviselésére.

A rosszul működtetett párkapcsolatra komoly veszélyt jelentenek a nyári kalandok. A felek egy ilyen viszonyban rosszul állnak önmaguk elfogadásával és az elkötelezettség megélésével, ezért könnyen ki-kilépnek belőle. Ezt azonban nem javítja fel egy gyorsan múló románc, ha nem tanul belőle a hűtlen fél. „Pont annyira lehet hasznos egy ilyen kaland a párkapcsolatnak, mint ahogyan hasznossá válhat egy nagy betegség. A felgyógyult emberek általában jobban értékelik az élet ajándékait. A párkapcsolat nyelvére fordítva: a hűtlenséget megélt párok jobban megérezhetik, hogy milyen, ha elveszítik a társukat, és végre elkezdhetnek igazán egymásra figyelni.” Ehhez a lépéshez viszont nem szükségszerű behívnunk egy harmadik személyt a kapcsolatba. Bőven elég az az elhatározás is, hogy ettől a pillanattól kezdve máshogy tekintek a társamra, és szerencsésnek tartom magam, hogy vele élhetek.